Rólunk

Teco

Cégünk az 90-es évek második fele óta foglalkozik videotechnikával és ezzel a területtel kapcsolatos szoftverek fejlesztésével. A szoftverfejlesztéshez kapcsolódóan bizonyos technológiai kutatásokat is végeztünk a digitális videotechnika területén. Ennek eredménye ként, olyan terméket tudtunk fejleszteni, amit ma már a világ mintegy ötven országában őszinte megelégedéssel használnak. Az MPEG állományok beható vizsgálatára lehetőséget nyújtó Bitrate Viewer rövid idő alatt hatalmas sikert aratott.

Grass Valley (Canopus)

2000 óta vagyunk a disztribútorai a Canopus termékeinek Európai Dél-Keleti részén. A Canopus 1985 óta létezik. Eleinte főleg képtömörítéssel kapcsolatos technológiával, és speciális képmegjelenítők fejlesztésével foglalkoztak. A Microsoft Windows operációs rendszerében alkalmazott JPEG tömörítő is Canopus fejlesztés. Mintegy tíz évvel ezelőtt határoztak úgy, hogy beszállnak a videótechnológiai fejlesztésekbe is. Elsők között jelentek meg a piacon olyan PC-s hardver / szoftver csomaggal, ún. utómunka, más szóval nem-lineáris videószerkesztés céljára, aminél nem volt szükség a videón alkalmazott trükkök kiszámolására, hanem azok valós időben, azonnal kijátszhatóak voltak. A Canopus technológia annyira kimagasló volt, hogy 2006-ban a Broadcast világ egyik legnevesebb cége a Thomson - Grass Valley vetett szemet rá, és vásárolta meg. Jelenleg (2015), talán a Grass Valley EDIUS 7 a legnagyobb teljesítményű valósidejű SD, HD, HDV szerkesztőszoftver a világpiacon.

Blackmagic Design (DeckLink)

2009 májusától a Blackmagic Design cég termékeinek forgalmazását is megkezdtük. Hamarosan a termékismertetők is felkerülnek honlapunkra. Egyelőre az angol nyelvű honlapon tájékozódhat a termékekről: http://www.decklink.com

Darim

A Dél-Koreai Darim cég a nagyvilágban kiváló megfigyelő rendszereiről, valamint műsorszóró, adáslebonyolító rendszereiről ismert. Az elmúlt években több, mint 300 db FS1000/2000/4000 SD/HD adáslebonyolító rendszert FDSR1000 lassítót, valamint VS2000 virtuális stúdiót értesítettünk a Kárpát medencében.

Brinno

2015 tavaszán megkezdük a Tajvani székhelyű, Brinno cég megfigyelő, kukucskáló és timelaps kameráinak forgalmazását. A cég termékeit igényes kivitel és kiváló megbízhatóság jellemzi.